A velencei labdarúgás története

1930–1945 · A tóparti réttől a bajnokságig

1930 nyarán Meszlény Pál nagy tóparti rétjén, a legelésző tehéncsorda mellett egy kis társaság — többségük diák — rugdalta egymásnak a fűzős labdát. Néha elzavarták őket, de mindig visszatértek, és egyre többen álltak meg a rögtönzött pálya szélén.

Velencén akkor is sok híve volt a Ferencvárosnak, így Füredi Imre fűszerkereskedő egy garnitúra zöld-fehér szerelést vett a csapatnak — részletre, amit a szülőknek kellett írásban garantálniuk. Hegyi György kereskedő lett a menedzser, Pintér László az intéző, Farkas József segédjegyző pedig játékosként a csapatkapitány. A környező falvak csapataival vívott barátságos meccsekből lassan komoly mérkőzések lettek.

1936-ban Farkas József, Hegyi György és Pintér László összehívta a labdarúgást szerető velenceieket. Itt döntöttek arról, hogy az egyesület Velence SE néven, kék-fehér színekben indul a bajnokságban — a Labdarúgó Szövetség ekkor vette fel tagjai közé. Ettől az évtől számít hivatalosan a velencei labdarúgás története. Az első pálya a régi Vásártéren volt, kemény, köves talajon. A nagy rangadókat Kápolnásnyék, Sukoró és Lovasberény ellen vívták, a szurkolósereget Enyedi László vezette.

A háborús években Kasó Imre segédjegyző vezetésével a csapat megnyerte a Levente-bajnokságot. A döntő meccsen Baracskán Bicskei József („Csicsi”) szükségkapusként két tizenegyest védett. Ekkor költözött a csapat a tópartra, Meszlény Pál legelőjére, ahol aztán évtizedekig játszott. 1942-ben Ercsiben a Hadtest-bajnokság döntőjében 3:2-re kaptak ki. A csapat egyik legjobbja, Ascherl László és játékostársa, Besszer István a II. világháborúban esett el.

1945–1955 · Háda József évei

1945-ben Velencén talán egyedül a futballpálya nem viselte a háború nyomait. A frontról és a hadifogságból hazatérők szeptember 8-án már Etyek ellen játszottak, és 3:1-re nyertek. A csapat oszlopai Lőrincz István, aki 25–30 méterről is kapura lőtt, a sziklakemény, de mindig sportszerű Debreczeni József („Barom”) és Horváth Sándor („Paprikás”) kapus voltak.

1945 és 1952 között különösen nagy volt az érdeklődés: vasárnaponként három-négy meccs is zajlott a pályán. Ez nagyrészt Háda Józsefnek, a Ferencváros 16-szoros válogatott kapusának köszönhető, aki Velencére költözött. Megesett, hogy harminc fiatalnak tartott edzést. Sok fővárosi csapat járt Velencén, és Háda révén a Fradi öregfiúk is eljöttek egy gálameccsre Lázárral, Toldival, Tátraival és Pósával (9:0 lett a vége). Ekkor tűntek fel a Tongori fivérek és Füredi István meg Ervin.

Ebből az időből való a krónika egyik legkedvesebb története. A Budapesti Goldberger elleni meccsen egy vadnyúl tévedt a pályára, és a játékosok egy ideig a labda helyett a nyulat kergették. A nyúl végül ott ugrott ki, ahol a legtöbb néző állt. Az ötvenes évek kedvence Jeges Ferenc, a „Hantás” volt, aki erős szemüvege ellenére félelmetes szabadrúgásokat lőtt. 1955-ben Szabó György — a krónika későbbi írója — először állt be a felnőttcsapat kapujába: Lovasberényt verték 1:0-ra.

1956–1965 · A veretlen bajnokcsapat

1956 tavaszán a bajnokesélyes Börgöndi Honvédot 10:3-ra verte a csapat. Közben felnőtt egy új generáció. A szurkolók a „Vörös Csúzli” nevet adták az ifjúsági csapatnak, ebből emelkedett ki Homolya Tibor. Gárdony ellen mindhárom gólt ő lőtte, később pedig a szombathelyi Haladással az NB I-ben játszott.

Jobbágy Béla edző igazi szakember volt: amit kért, azt meg is tudta mutatni. A klubnak azonban nem volt támogatója. A tanács évi 8–10 ezer forintjából alig lehetett kifizetni a havi 800 forintos edzői díjat, és a pénztáros, Nagy Lajos sokszor a saját zsebébe nyúlt. Másfél év után Jobbágy Béla elment, a csapat viszont megtartotta, amit tőle tanult.

Az 1961/62-es járási bajnokságot a velencei csapat vereség nélkül nyerte meg: 22 győzelem, 2 döntetlen, 67:15-ös gólkülönbség. Ilyen eredményt sem előttük, sem azóta nem ért el velencei csapat. Az edzéseket Jeges Ferenc tartotta. A törzshely a Halászcsárda volt, ahol meccs után mind a tizenegyen kitették a maguk húsz forintját az asztal közepére. A sorsdöntő lovasberényi meccsen Karanicz János az utolsó öt percben lőtte a győztes gólt (3:2), és a csapatot a szurkolók a vállukon vitték le a pályáról. A csapat: Szabó György — Molnár Márton, Ódor József, Tátrai Ferenc — Horváth Lajos, Mong György — Gránicz Lajos, Jeges Pál (csapatkapitány), Karanicz János, Czetli Márton, Ferenczi János.

A siker nem hozott pénzt, ezért közölték a csapattal, hogy a megyei I. osztályról szó sem lehet. A korszak emléke Jeges Pál is, a „mindenki Palikája”, aki alacsony termete ellenére remekül fejelt. Egyszer Lovasberényben 0:3-ról az ő négy góljával fordított a csapat.

1966–1975 · A velencei tizenegy

Szabó György már játékosként az utánpótlásra gondolt: Dömötör Emília iskolaigazgató engedélyével kiválogatta a tehetséges gyerekeket, és megtanította nekik a futball alapjait. Szakács István, Tátrai Béla, Miklós Ferenc és társaik hosszú évekre a csapat oszlopai lettek. 1966 és 1968 között Velencének volt talán a megye legfiatalabb felnőttcsapata, 17–21 éves átlagéletkorral. Az Albarégia II. és a Mór II. mögött harmadikak lettek, ami valójában bajnoki címet jelentett, mert a két NB III-as csapat tartalékai nem számítottak. A tanács köszönet helyett számon kérte az edzőt, mert pénz nem volt. A halászok viszont nagy kondér halászlével vendégelték meg a csapatot.

A csapat a megyei II. osztályba került, NVSK (Nagyközségi Velencei Sportkör) néven. 1974-ben a Magyar Népköztársasági Kupában elkezdődött a menetelés: Agárd 3:0, Dinnyés 4:1, a megyei I. osztályú Martonvásár 3:3, Lovasberény tizenegyesekkel, a megyei bajnok Toldi SE 1:1, Bicske 1:1, végül az NB III-as Enying 0:0. Ezen a meccsen Szántó János 10-es osztályzatot kapott a kapuban. Velence a Videoton mellett bejutott az országos legjobb 64 közé. Nagy Károly főszurkoló minden továbbjutás után egy láda sört ígért.

1974. november 20-án jött a KOMÉP, az NB III éllovasa, korábbi NB I-es játékosokkal. 1:1 után tizenegyesek következtek, 3:3-nál Szakács István kivédte a KOMÉP büntetőjét, aztán a léc alá bombázta a döntőt. Velence bejutott az ország legjobb 32 csapata közé.

1975. február 16-án az NB I-es Zalaegerszegi TE jött Velencére. A pálya köré pótkocsikat állítottak lelátónak. A sajtó 1500, Szabó György 2400 nézőről írt — ennyien sem előtte, sem azóta nem voltak velencei meccsen, a jegybevétel pedig meghaladta a 21 ezer forintot. A ZTE 2:0-ra nyert, Szántó János még egy tizenegyest is kivédett. „Szívvel-lélekkel harcoló csapat ellen jutottunk tovább” — mondta a ZTE edzője. A csapat: Szántó — Serhók, Szakács, Gurics, Dudás — Tátrai B., Tátrai I., Somogyi — Szendrei, Baksa, Bognár. Ez lett a „velencei tizenegy”. A Szabad Föld Kupában Balmazújváros állította meg őket, oda a Halász Szövetkezet jóvoltából utazhattak el.

1976–1985 · Érmek és egy elvett bajnoki cím

A csapat a bajnokság élmezőnyében maradt: 1976-ban ezüst-, 1979-ben bronzérmet nyert. Az 1980/81-es idényben a bajnokesélyes Abát 6:3-ra verték idegenben. Gólöröm közben a kispad szélén ülő Vida József a paddal együtt hátrabukott, és a második gólnál már inkább le is ült a fűre.

Az 1981/82-es bajnokságot Velence a pályán megnyerte, 12 góllal jobb gólkülönbséggel Martonvásárnál. A szövetség azonban elrendelte egy már lekönyvelt Martonvásár–Dinnyés meccs lejátszását. Martonvásárnak 13, Dinnyés gólja után 14 gól kellett — és meglett, két kiállítással, két lesgóllal és két tizenegyessel. Szabó György ezt a krónika legkeserűbb fejezetének írta.

A csapat felállt: 1983/84-ben ezüstérmet nyert 83:20-as gólkülönbséggel, Cserny Vilmos ifjúsági csapata pedig kétszer is aranyérmes lett. 1984/85-ben 100 gólt lőttek egy idény alatt. Az edző 500 forintot ígért a századik gólért. Az utolsó fordulóban Lepsényben Baronics Attila kapus kikérezkedett a mezőnybe és kétszer betalált, de a századik gólt Silhány Ferenc lőtte (7:0).

A kupában Kisláng, az NB III-as Albarégia, a MÁV Előre és a Szondy SE kiejtésével Velence bejutott az országos döntőbe, ahol a szintén NB III-as Kossuth KFSE állította meg (2:1). Közben Dr. Juhász Gábor vezetésével, rengeteg társadalmi munkával új pálya épült. 1985. augusztus 20-án a magyar ifjúsági válogatott ellen avatták fel.

1986–1995 · Feljutás és NB III

Az 1985/86-os idény őszét a csapat Tordas mögött, a második helyen zárta. Tavasszal viszont a tordasi 2:2 után mind a kilenc hátralévő meccsét megnyerte, és 81:14-es gólkülönbséggel bajnok lett. Május 1-jén felavatták a pálya új épületét, és a Ferencváros utánpótlása játszott Velencén. Júniusban az osztályozón Velence itthon 4:1-re verte Enyinget, idegenben pedig Silhány István ballal lőtt egyenlítő gólja döntött: a csapat feljutott a megyei I. osztályba. A bajnokcsapat: Baronics — Verebi, Pintér, Horváth, Gránicz — Lendvai, Jeges L., Farsang (csapatkapitány) — Somogyi, Tóth, Silhány I., Jeges Gy., Egri.

A bennmaradás egy év után nem sikerült, de a következő idénynek is volt legendás meccse. Enying 2:0-ra vezetett nyolc perccel a vége előtt, amikor Pintér László 30–35 méterről háromszor is betalált (3:2). 1989-ben Szabó György az Aba elleni győzelemmel ünnepelte 500. meccsét edzőként, ugyanebben az évben pedig visszavonult Farsang Imre, aki 375 mérkőzést játszott Velence színeiben. A csapat 1991-ben visszajutott a megyei I. osztályba.

1992-ben a Honvéd Szondi SE-vel kötött megállapodással Velencének NB III-as csapata lett, Honvéd Szondi Velence SE néven. A költségeket a velencei önkormányzat fedezte. A legjobb helyezés az 1994/95-ös idény 4. helye volt az NB III Duna csoportjában.

1996–2005 · Hatvan év

A 60. évfordulón, 1996-ban emléktáblát avattak az alapítóknak, Szabó György pedig spirálozott kötetben megírta a velencei futball történetét. „Harmincöt évet töltöttem el a velencei futballpályán — írta. — Fáradtnak soha nem éreztem magam, ha most kezdeném, most is vállalnám.”

Az NB III-as évek 1998-ban véget értek, és a csapat egy idény után a megyei I. osztályból is kiesett. A megyei II. osztályban 1999/2000-ben és 2000/01-ben is második lett, a második idényben 72 ponttal, és 2001-ben visszajutott a megyei I. osztályba. Itt rögtön bronzérmet nyert, két gyengébb idény után pedig 2004-től ismét az élmezőnyben végzett.

2006–2015 · A trófeák évtizede

A Velence SE 2006/07-ben és 2007/08-ban is megnyerte a megyei I. osztályt. 2008. június 4-én Debrecenben az Amatőr Kupa (akkor Sport TV Kupa) döntőjében 2:2 után csak tizenegyesekkel kapott ki Cigándtól. A 2008/09-es NB III-as idényben a Duna csoport második helyén végzett.

2012-ben a csapat megnyerte a Magyar Kupa megyei döntőjét, a 2012/13-as idényben pedig duplázott. 78 ponttal lett megyei bajnok, és a budapesti Bozsik Stadionban a 94. percben szerzett góllal 1:0-ra legyőzte Martonvásárt az országos Amatőr Kupa döntőjében.

A következő idényekben Velence Bericap néven bronz- és ezüstérmet nyert a megyei I. osztályban. 2015-ben, a ZTE-meccs 40. évfordulóján a sajtó is felidézte a „velencei tizenegy” történetét.

2016–2026 · Újrakezdés

A 2015/16-os idény újabb megyei ezüstérmet hozott, utána azonban a keret nagy része és az edző is távozott, és a csapat kiesett a megyei I. osztályból. Flavus Velence SE néven 2018/19-ben 80 ponttal megnyerte a megyei II. osztályt, de a visszatérés idényét a járvány félbeszakította.

Utána a velencei futball alulról épült újra. A Velence Térségi Sportegyesület 2021-ben U7-es, U9-es és U11-es csapattal kapcsolódott be az MLSZ Bozsik-programjába, öregfiúkcsapat is indult, a felnőttek pedig a megyei III. osztályból kezdték újra. 2023/24-ben a csapat megnyerte a vármegyei III. osztály Északi csoportját, és visszajutott a vármegyei II. osztályba.

2025-ben, a ZTE elleni kupameccs 50. évfordulóján a város emléklappal köszöntötte az egykori „velencei tizenegy” játékosait. 2026-tól a klub újra az alapítás évét viseli a nevében: Velence 1936 Torna Club.